2024. április 19.

Épül az autópálya Miskolc és Tornyosnémeti között

Az 57 kilométer hosszú, kétszer kétsávos, óránként 130 kilométeres sebességre tervezett autópálya három szakaszra bontva épül meg.

Az alapkőletétellel hétfőn megkezdődött a Miskolc-Kassa közötti autópálya magyarországi szakaszának építése. A borsodi megyeszékhelyet a magyar-szlovák határon lévő Tornyosnémetivel összekötő 57 kilométer hosszúságú gyorsforgalmi út uniós és hazai forrásból, nettó 179,3 milliárd forintból készül el várhatóan 2021. harmadik negyedévére.

A Sajópálfala határában megtartott rendezvényen Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár azt mondta: az M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti közötti szakasza a „Via Carpatia” terv része, amelynek lényege az Európán áthaladó észak-déli közlekedési hálózat fejlesztése rövidebb útvonal kiépítésével. Ezzel az úttal a Via Carpatia terv utolsó hiányzó magyarországi szakaszának építése megkezdődött – írta az MTI.

Ez az autópálya a térség két legnagyobb városa között teremt gyors összeköttetést, és fontos a felvidéki magyarságnak is - hangsúlyozta.

Az M30-as autópálya az M3-as autópályát Miskolccal összekötő gyorsforgalmi út, ezt építik tovább a magyar-szlovák határ felé. Kassától a határig már korábban elkészült az autópálya.

Pántya József, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója elmondta: az 57 kilométernyi kétszer kétsávos, óránként 130 kilométeres sebességre tervezett autópálya három szakaszra bontva épül meg Miskolc és Szikszó, Szikszó és Encs, Encs és Tornyosnémeti között. Az autópályával együtt számos csomópont, felül- és aluljáró, híd, pihenőhely épül majd meg. Az egyes szakaszok  kivitelezői a Strabag-csoport alkotta konzorcium, a Colas Út Zrt. és a Colas Hungária Zrt. konzorciuma, valamint a Hódút Kft. és a Duna Aszfalt Kft. konzorciuma.

Megosztás

Az idei év hozhatja meg az IT iparágnak a növekedést?

Hello Gazdaság

Az idei év hozhatja meg az IT iparágnak a növekedést?

  • 2024.02.2

Az IT szektor a 2023-as évben az előző évi növekedéshez képest csökkenést mutatott a megrendelések tekintetében, azonban hazai és nemzetközi jóslatok szerint az idei évben növekedésnek indulhat - végzett piaci körképet a hazai IT munkaerőpiac egyik vezető cége, a Bluebird.