2018. november 13.
Újra filmzenéket játszik a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Újra filmzenéket játszik a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Az esten felcsendül majd a Star Wars-saga, a Gladiátor, a Ben-Hur, a Harry Potter-sorozat, a Forrest Gump és az Indiana Jones-filmek zenéje is. 

Moziteremmé változtatja a miskolci Generali Arénát a Miskolci Szimfonikus Zenekar május 18-án: a Filmfónia 2. című koncerten sikerfilmek jól ismert dallamai csendülnek majd fel - írta az MTI.

Szászné Pónuzs Krisztina, a zenekar ügyvezetője a filmzenei koncertről tartott miskolci sajtótájékoztatón felidézte, hogy 2009-ben Filmfónia címmel már tartott egy hasonló koncertet a zenekar.

Az esten vezénylő Werner Gábor, a budafoki Dohnányi Zenekar karmestere kiemelte, hogy az ilyen jellegű produkciók közelebb hozzák a klasszikus zenéhez és magához a zenekarhoz is az embereket. Hozzátette, hogy fontos az ilyen produkciók létrehozása a zenészek számára is, hiszen ez egy „kitekintés” a megszokott munkájukból, és bár a filmzene hagyományosan könnyedebb műfajnak számít, a muzsikusokat sokszor nagy kihívás elé állítja.

A műsor összeállításakor gondoltak a gyerekekre és a felnőttekre, az erőteljesebb és a lágyabb hangzás kedvelőire, a nagy sikerprodukciók és a művészi filmalkotások rajongóira egyaránt. Az esten felcsendül majd többek között a Star Wars-saga, a Gladiátor, a Ben-Hur, a Harry Potter-sorozat, a Forrest Gump és az Indiana Jones-filmek zenéje.

A Filmfónia 2. című esten néhány filmrészlet meg is elevenedik majd a Miskolci Balett előadásában.

Megosztás

Az ember, aki eljátszotta Freddie Mercuryt

Hello Kultúra

Az ember, aki eljátszotta Freddie Mercuryt

A párszi vallású, indiai családban felnövő, majd szupersztárrá és milliók ikonjává váló fiú megformálására egy törékeny egyiptomi származású srácot választottak, akit azelőtt szinte csak sorozat és karakter szerepekben láthattunk. Mindenkiben megállt az ütő, és nemcsak a Queen rajongók aggódtak az év filmje miatt.