2018. december 19.
Újra kapunk Álomutazót karácsonyra

Újra kapunk Álomutazót karácsonyra

Decemberben újra jelentkezik a tavalyi év szuperprodukciója, az Álomutazó című mesemusical. Idén hat előadást terveznek, amiből három már teltházas.

Az Álomutazó családi mesemusical 13 előadásán több mint 50.000 látogatónak nyújtott feledhetetlen szórakozást 2017-ben. A szuperprodukció olyan szereplőket vonultatott fel, mint Stohl András, Szabó Győző, Hajdu Steve, Schell Judit, Zséda, Keresztes Ildikó, Falusi Mariann, Ábel Anita, Radics Gigi, Varga Viktor, valamint a főhőst alakító gyerekek, Marinka Móric, Bakonyi Simon és Szabó Hunor.

 

Fotó: Buglya Gergely

 

„Tavaly akkora volt az érdeklődés, olyan sok pozitív visszajelzést kaptunk és sokan jelezték, hogy sajnos lemaradtak róla, hogy úgy döntöttünk, idén újra műsorra tűzzük ezt az előadást” – jelentette be Illés Gabriella, a TulipánTündér Produkció vezetője. „És mi is mutathatná legjobban, hogy mennyire várja a közönségünk a mesemusicalt, hogy december utolsó előtti hétvégéjén – 22-én és 23-án – három teltháznyi előadásunk már el van adva és a folyamatos érdeklődést látva ma megnyitottunk még egy előadást” – tette hozzá a producer, aki elmondta, hogy az ünnepek előtt összesen 6 előadást terveznek. A darabot, ahogy tavaly is, a BOK (volt SYMA) csarnokban láthatja majd a közönség, és amint a producer elmondta, ősszel már a Minimaxon követhetik az Álomutazó történéseit és hamarosan debütál az Andrássy Élményközpontban a Minimax szülinapi szoba Pici Cica és Maci Kutya főszereplésével.

 

Az Álomutazó egy olyan világban játszódik, ahol már senki sem alszik, ezért senki nem is álmodik. Az emberek napi 24 órát dolgoznak, a gyerekek szinte az egész napjukat a suliban töltik, és csak azért mennek haza, hogy megcsinálják a házi feladatot. Az élet minden területét a mesterséges intelligencia irányítja, és még a pislogás is a hatékonyság elleni bűntettnek számít. A történet főhőse Tomi, a tízéves kissrác azonban egy álombárány segítségével harcba indul az álomvilág megmentéséért. A darabot Juronics Tamás rendezte.

 

Aranylemez
Kétségtelen, hogy az Álomutazót a kiváló színészek, a remek rendezés, a lenyűgöző látványvilág és a tanulságos történet mellett a Rakonczai Viktornak és Orbán Tamásnak köszönhető kiváló dalok tették feledhetetlenné. És míg a darab a csarnok falai között 2017-ben csak 13-szor volt látható, a dalok tovább éltek, gyerekek tízezreinek váltak kedvenceivé és természetesen CD formában is terjedt, olyannyira, hogy az Álomutazó hanghordozója aranylemez lett. „Köszönet ebben a Magneoton szeretetteljes hozzáállásának” – mondta el Illés Gabriella.

 

Megosztás

Az ŰrDongó őrületről is Spielberg tehet?

Hello Kultúra

Az ŰrDongó őrületről is Spielberg tehet?

Kiszolgáltatott, szeretnivaló lény érkezik a Földre az űrből, összebarátkozik egy kamaszlánnyal, és együtt indulnak új kalandok felé. Aki a homlokára csap, és azt mondja, hogy ez akár az ET sztorija is lehetne, az jól asszociál.

Az ember, aki eljátszotta Freddie Mercuryt

Hello Kultúra

Az ember, aki eljátszotta Freddie Mercuryt

A párszi vallású, indiai családban felnövő, majd szupersztárrá és milliók ikonjává váló fiú megformálására egy törékeny egyiptomi származású srácot választottak, akit azelőtt szinte csak sorozat és karakter szerepekben láthattunk. Mindenkiben megállt az ütő, és nemcsak a Queen rajongók aggódtak az év filmje miatt.