2018. november 13.
Május végéig lehet jelentkezni a Virágos Magyarország versenyre

Május végéig lehet jelentkezni a Virágos Magyarország versenyre

Az idén 25. alkalommal meghirdetett környezetszépítő versenyre a tavalyi 312-nél is több település jelentkezést várják.

Május végéig jelentkezhetnek a települések önkormányzatai az idén 25. alkalommal meghirdetett Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre, amely az ország egyik legnagyobb társadalmi megmozdulása - mondta Guller Zoltán, a versenyt lebonyolító Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Tavaly 312 település vett részt a programban, idén a várakozásaik szerint még több település fog benevezni. A verseny összehozza az országban élőket, szebbé varázsolja a településeket Nyíregyházától-Debrecenig, Győrtől-Tapolcáig. A Virágos Magyarország verseny 1994 óta az ország egyik legjelentősebb, és legtöbb lakost megmozgató kezdeményezése, azóta több mint 1500 települést díjaztak – írta az MTI.

Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke elmondta: a tavalyi győztes Veszprém és Lajoskomárom képviseli Magyarországot az idei Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén (Entente Florale Europe). A jelentkezőket ingyenes szakértői tanácsadással is segítik - mondta.

A verseny 25. évfordulója alkalmából a zsűri egy jubileumi díjat is odaítél majd.

Idén is öt települési kategória van: ezer lakos alatti falu, ezer lakos feletti falu, 50 ezer alatti város, és 50 ezer feletti város, Budapest kerületei pedig idén is önálló kategóriában versenyeznek. A települési önkormányzatok az online jelentkezési lap kitöltésével jelentkezhetnek május 31-ig, a viragosmagyarorszag.hu oldalon, a részvétel díjtalan.

A Virágos Magyarország verseny kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez (Entente Florale Europe), amely több mint három évtizedes múltra tekint vissza. Az idei két fődíjas település - város és falu kategóriában - a 2019. évi európai versenyen képviseli majd Magyarországot.

Megosztás

Végre lecsap a kormány az egyszer használatos műanyagokra

Hello Ország

Végre lecsap a kormány az egyszer használatos műanyagokra

  • CNM
  • 2018.10.5

A termékdíjtörvény módosításával várhatóan nő az egyszer használatos műanyag poharak, edények termékdíja, és a kör várhatóan tovább bővül az egyszer használatos műanyag evőeszközökkel, köztük a keverőpálcával és a szívószállal - mondta Makai Martina, a zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár egy pénteki budapesti fórumon. Hozzátette: 2021-től teljesen betiltják a műanyag zacskókat.