2024. április 19.

Érmeitől is megfosztották a doppingvétség miatt eltiltott magyar kajakozót

Horváth Bence nem ismerte el a tiltott szer használatát, azonban magyarázattal sem tudott szolgálni arra, hogy a szer hogyan került a szervezetébe.

A kajakozó Horváth Bencét doppingvétség miatt 4 évre eltiltották, és megfosztották világ- és Európa-bajnoki ezüstérmétől is.

A magyar szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szerda esti sajtóközleménye szerint a 25 éves sportoló tavaly június 12-én, egy versenyen kívüli ellenőrzésen adott pozitív doppingmintát. Szervezetében eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) visszamenőleges hatállyal, a tesztelés napjától számítva tiltotta el négy évre – írta az MTI.

A Graboplast Győri VSE versenyzője a tárgyalás során nem ismerte el a tiltott szer használatát, azonban magyarázattal sem tudott szolgálni arra vonatkozóan, hogy a szer hogyan került a szervezetébe.

Horváthot az MKKSZ elnöksége atipikus mintája miatt visszahívta a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiára készülő csapatból.

A nemzetközi szövetség (ICF) honlapjának beszámolója emlékeztet rá, hogy Horváth Bence tavaly a racicei világbajnokságon, majd a plovdivi Európa-bajnokságon is ezüstérmes lett egyesben, 200 méteren, és mindkét eredményétől megfosztották.

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.