2024. április 19.
Ez volt a lényeg a 21. héten

Ez volt a lényeg a 21. héten

Az elmúlt hét legfontosabb híreinek rövid összefoglalója.

A múlt héten volt a 15. évfordulója Gyurcsány Ferenc öszödi beszédének, amely után országos tüntetéssorozat indult és elkezdődött a baloldal mai napig hanyatlása. A 2006-os történések egy politikai krimit is inspiráltak, amelynek főszereplőit halálosan megfenyegették a premier múlt heti bejelentése után.

 

Illatmúzeum nyílt egy egymilliárdos állami beruházás keretében a Pannonhalmi Apátság területén. 

 

Magyar sporttörténelmet írt Valter Attila, aki a 14. helyen zárta az olasz kerékpáros körversenyt, a Giro d'Italiát, amelyen 3 napig ő viselte a rózsaszín mezt.

 

Már az ENSZ Emberi jogi főbiztosságának vezetője is tudni akarja, ki a felelős azért, hogy 14 ember életét vesztette a kolumbiai Caliban erőszakba torkolló, kormányellenes tiltakozó megmozdulásokon – írja az MTI. Az egy hónapja tartó zavargásokban már 500-an eltűntek.

 

Löw Zsolt másodedzővel a soraiban az angol Chelsea nyerte szombaton a labdarúgó Bajnokok Ligáját.

 

A bajor miniszterelnök arra kérte az Európai Gyógyszerügynökséget, hogy gyorsítsa fel a Sputnyiuk V. vakcina engedélyezését.

 

A tavalyi fél éves csúszás után múlt vasárnap a megszokott időben indult a Roland Garros francia nyílt teniszbajnokság. Fucsovics Márton a hazai közönség előtt szereplő Gilles Simon legyőzésével a második fordulóba jutott.

 

A hét száma: 25.500
Magyarországon évente ennyi ember hal meg dohányzással összefüggő szövődmények miatt. Ez az összes halálozás 21 százaléka – közölte a az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, amely a dohányzásmentes világnap alkalmából indította el az Élj tiszta tüdővel! kampányt.

Megosztás

11 év után tér vissza a világ egyik legjobb sorozata

Hello Világ

11 év után tér vissza a világ egyik legjobb sorozata

  • 2022.10.20

A BBC Earth magyar csatornáján október 30-tól látható az a lenyűgöző természetfilm sorozat, amely 6 epizódban mutatja be bolygónk olyan részeit, ahová csak a televízió segítségével juthatunk el, és amelynek látványa talán segíthet abban, hogy többet tegyünk a Föld és az élővilág megmentéséért.