2024. május 9.

1,7 milliárdot fordítanak a Makovecz épületek felújítására Sárospatakon

A felújítás érinti a Művelődés Házát és Könyvtárát, az Árpád Vezér Gimnáziumot és a Makovecz Imre tervezte ivókutakat a városban.

Több mint 1,7 milliárd forintból újulnak meg a Makovecz Imre tervezte épületek és ivókutak Sárospatakon. Az összegből három különböző beruházás valósul meg - közölte Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára Sárospatakon szerdán.

A kormány 2015-ben döntött arról, hogy a neves építész, Makovecz Imre örökségét kiemelten kezeli, életművét a magyar értéktár részévé teszi, valamint döntöttek arról is, hogy munkásságát be kell építeni a közművelődési szakemberek képzésébe. A kabinet határozott arról is, hogy ahol szükséges, a Makovecz épületeket felújítja, a tervekben megmaradt elképzeléseket megvalósítja. 2016-2018 között 9,6 milliárd forintot ítéltek meg ezekre a beruházásokra, a következő két esztendőben évente 1,4 milliárd forintot költenek az eredetileg kitűzött célok megvalósítására. A helyettes államtitkár kiemelte: ebből 24 helyszínen 30 projekt valósul meg, közülük három Sárospatakon, 1,7 milliárd forint értékben – írta az MTI.

Egy 2016-os kormánydöntés eredményeként A Művelődés Háza és Könyvtára teljes felújítására 1,3 milliárd forintot ítéltek meg, az Árpád Vezér Gimnázium megújítására 400 millió forintot lehet fordítani, amelyet a fenntartó Klebersberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) további 100 millió forinttal egészít ki. Ezeken kívül 10 millió forintból felújítják a Makovecz tervezte ivókutakat is Sárospatakon.

A Művelődés Házát és Könyvtárát, 1983-as átadása után az építész szakma a kairói nemzetközi építésztalálkozón a világ 10 legszebb új építésű épülete közé választotta. Makovecz Imre a városban végzett magas nívójú munkája miatt 2007-ben Sárospatak díszpolgára lett.

Megosztás

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.