2024. május 9.
A NER április 8-án úgy fog elolvadni, mint a hó

A NER április 8-án úgy fog elolvadni, mint a hó

A Fidesz azt gondolja, hogy mivel sikerült elültetnie a félelmet az emberekben, így megszilárdította a hatalmát, ez a fegyver azonban könnyen visszaüthet, akár egy nap alatt is. Ahogy Mérő László matematikus fogalmazott a hvg.hu-n publikált írásában: „Ha egyszer besokallunk, akkor hirtelen minden megváltozik”.

Mérő szerint mi magyarok hajlamosak vagyunk nagyon sokáig tűrni, de nálunk is van egy határ, és amikor betelik az a képzeletbeli pohár, akkor mindent elsöpörve lépünk fel az elnyomókkal szemben.

Mérő László 2012-ben tanítványai révén értesült arról, hogy Schmitt Pál plágium botránya után a Fidesz közvéleménykutatást csinált, hogy megtudja milyen az általános közhangulat. Az eredmény pedig nem csak a közvéleménykutatókat, de a Fideszt is meglepte: „ellentétben az akár pár nappal korábbi mérésekkel, a hétvégén megfordult a közvélemény. Úgy látszik, kétszáz oldal tiszta plágiumtól hirtelen besokallt az ország, ezt már nem tekintette bocsánatos diákcsínynek. […] A következmény nem is maradt el, a Fidesz már hétfőn reagált a közvélemény megváltozására, és azonnali hatállyal lapátra tette Schmitt Pált.”

Mérő László most ugyanezt érzi a levegőben: „Az ország mintha besokallt volna a Fidesz modorától, Lázár János bécsi rettegésétől, Németh Szilárd és Deutsch Tamás bölcsességeitől, Semjén Zsolt vadászataitól, Kósa Lajos álnaivitásától, az egy vőre jutó nemzeti jövedelemtől.”

„A Nemzeti Együttműködés Rendszerének becézett rémálom április 8-án úgy fog elolvadni, mint a hó” -fogalmaz Mérő, aki szerint talán „felnő egy új, igazi politikus-generáció is, Vonával, Karácsonnyal, Széllel, Fekete-Győrrel, Márki-Zayval.

„Ha viszont marad a Fidesz, akkor egyre több család vándorol külföldre és „akik pedig maradunk itthon, tovább ugorhatunk egymás torkának” – mutatott rá a híres matematikus.

 

Megosztás

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.