2024. május 8.
Együtt: nem csak tettetni kellene az együttműködést

Együtt: nem csak tettetni kellene az együttműködést

A párt szerint ha az ellenzéki pártok nyernek, akkor is csak koalíciós kormányt tudnak alakítani, és egy ilyen kormányban az Együttnek is helye van.

Az Együttnek a következő négy évben is lesz parlamenti képviselete és helye van egy koalíciós kormányban - jelentette ki Szigetvári Viktor, a párt miniszterelnök-jelöltje csütörtöki, budapesti kampányzáró rendezvényükön.

Szigetvári Viktor beszédében a baloldali pártok vezetőinek szerda esti vitáját idézte fel. Azt mondta, sok dologban egyetértettek, és a vita bebizonyította számára, hogy az ellenzék a legrosszabb pillanatban is jobban kormányozna, „mint Orbán Viktor bármikor”. Hangsúlyozta, ha az ellenzéki pártok nyernek, akkor is csak koalíciós kormányt tudnak alakítani, és egy ilyen kormányban az Együttnek is helye van – írta az MTI.

Azt mondta, pártja az egyetlen, amelyik nemcsak kiáll a szabadság és az igazságosság mellett, hanem azt is elmondja, hogy úgy kell a rászorulókon segíteni, hogy azzal ne verjék szét a gazdasági stabilitást. Nagyokat ígérni mindig lehet, de azokat be is kell tudni tartani – hangsúlyozta.

Juhász Péter, az Együtt elnöke a kampányzárásra utalva azt mondta, hogy csak egy állomáshoz értek, mert nagyon hosszú út végén vannak, de egyben egy nagyon hosszú út elején is. A politikus úgy fogalmazott: a Fidesz nyolc éve csak kampányol, de nem dolgozik, az Együtt tagjai viszont a munkában hisznek.

A pártelnök hangsúlyozta, a választók pontosan tudják, hogy vasárnap nem csak önmagukról, hanem családjukról, barátaikról és milliók sorsáról döntenek. Ez elvi kérdés, az elveket és értékeket pedig egyetlen napra sem lehet feladni - tette hozzá. Az elvhű, kitartó, kérlelhetetlen és megvesztegethetetlen szavazóknak lesznek elvhű, kitartó, kérlelhetetlen és megvesztegethetetlen képviselőik a parlamentben - közölte.

Juhász Péter hangsúlyozta azt a meggyőződését is, hogy nem csak tettetni kellene az együttműködést, hanem tenni is kellene érte. Arra kérte az ellenzéki pártokat, koordináltan léptessék vissza jelöltjeiket, hogy legyen esély a kormányváltásra.

Bod Tamás, Papp Roland, Baranyi Krisztina és Vajda Zoltán képviselőjelöltek, Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke, Juhász Péter, a párt elnöke, Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő, képviselőjelölt, Spät Judit elnökségi tag, Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje és Pataki Márton elnökségi tag és budapesti elnök (b-j) az Együtt kampányzáró rendezvényén Budapesten a Csepeli Munkásotthonban 2018. április 5-én.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
  

Szabó Szabolcs, az Együtt csepel-soroksári országgyűlési képviselőjelöltje arról beszélt, hogy amikor ellenzéki koalíciós kormányt alakítanak, akkor a kampánynál sokkal nehezebb munka kezdődik majd el. Április 9-étől kezdve fel kell építeni egy normális országot, ahol van rendes oktatás és egészségügy, ahol mindenki egyenlő, ahol nem lesznek kivételezett haverok, nem fog számítani, hogy ki kinek a gyermeke - jelentette ki. Hozzátette, hogy szabad országot építenek, de mellette igazságot teremtenek és lebontják a „nemzeti együttműködés rendszerét”.

Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke az egyéni jelöltjeik visszalépéseire utalva megjegyezte, hogy pártjuk nemcsak „tetteti” a küzdelmet és az együttműködést, hanem tényleg áldozatokat hoz annak érdekében, hogy április 8. után „egy új világ épülhessen” Magyarországon.

Vajda Zoltán kertvárosi és zugló-alsórákosi képviselőjelölt azt mondta, nem hajlandó elfogadni, hogy Orbán Viktor nyíltan megfenyegeti a vele egyet nem értőket, ugyanis a kormányfő „gondolatvilágában az elégtétel az a leszámolásnak a szinonimája”. Hozzátette, a miniszterelnök kétségbeesett, mert tudja, hogy veszíteni fog, ők viszont csak erősebbek lesznek a fenyegetésektől.

Baranyi Krisztina, józsefvárosi és ferencvárosi képviselőjelölt úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor védelmet nyújt „fideszes bűnözőtársainak”, megvédi őket a börtöntől. A képviselőjelölt mindenkit szavazásra biztatott.

Megosztás

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.