2024. május 9.

Holnaptól ellenőrzik a levélben szavazók személyazonosságát

Most még csak az azonosító nyilatkozatokat ellenőrzik, a szavazatot tartalmazó borítékokat a voksolás lezárulta után bontják fel.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) keddtől ellenőrzi a beérkezett levélszavazatok választót azonosító nyilatkozatait. Eddig csaknem 3 ezer levélszavazatot adtak le, ebből 818-at külképviseleteken, 2070 szavazatot levélben juttattak vissza az NVI-hez.

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az országgyűlési választáson, amennyiben március 24-éig felvetették magukat a névjegyzékbe.

Az NVI-hez az első levélszavazatok március 26-án érkeztek meg. A Kárpát-medencében lévő külképviseletekről a tervek szerint a szavazás előtt legalább egyszer hazaszállítják az urnában lévő szavazatokat, hogy az NVI elvégezhesse a szavazók ellenőrzését – írta az MTI.

Az NVI-hez beérkezett, illetve a külképviseletekről beszállított levélszavazatok feldolgozása április 3-án kezdődik. Ekkor felbontják a külső, szállító borítékot, és az azonosító nyilatkozat tartalmát a levélben szavazók névjegyzéke alapján ellenőrzik, szükség esetén a polgárok személyi és lakcímadatait tartalmazó, illetve a magyar állampolgárságot igazoló okirat nyilvántartásában, valamint az állampolgársági ügyekben eljáró szerv megkeresése útján is.

Ha az azonosító nyilatkozaton feltüntetett adatok a levélben szavazók névjegyzékében, illetve nyilvántartásokban szereplő adatokkal megegyeznek, a szavazatot tartalmazó borítékot - felbontás nélkül - félreteszik. Ezt ugyanis csak a szavazás lezárulta után lehet felnyitni.

Megosztás

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.