2024. május 9.

Orvoshiány miatt bezár a szikszói művese állomás

A bezárás miatt 50 betegnek heti három alkalommal ezután Miskolcra kell utaznia kezelésre. A betegek attól tartanak, hogy éjszakára fognak csak haza érni.

A három orvosból már egy sem maradt a szikszói dialízis központban, ezért azt az üzemeltetője április 16-án bezárja – írta az atv.hu. A bezárás miatt 50 betegnek heti három alkalommal ezután Miskolcra kell utaznia kezelésre. A dialízist állomást üzemeltető cég elmondta: nem tudnak mit tenni, hiszen orvos nélkül nem működhet tovább a művese állomás.

A legrosszabb helyzetbe azok a betegek kerülnek, akik saját autóval nem tudnak kezelésre járni. A legmesszebbről, Hidasnémetiből járó asszony azt mondta, hogy már most is elmegy szinte az egész napja a kezelés miatt. „Ha időben jön a mentő értünk, akkor 9 és fél 10 között kell eljönni otthonról, akkor haza érek fél 7 és negyed 8 között, és hogyha nekem most be kell járnom Miskolcra éjszakára, akkor nem tudom, hogy mikor fogok tudni végezni” – panaszolta.

A betegek attól tartanak, hogy éjszakára fognak csak haza érni. Ha viszont nem kapják meg a kezelést, akkor az az életükbe kerül.

Megosztás

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.