2024. május 9.

Polgármestert is választanak vasárnap Hejőbábán

Heten szeretnének polgármesterek lenni a településen.

Hét jelölt indul a vasárnapi időközi polgármester-választáson a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőbábán - közölte Karsza István jegyző kedden az MTI-vel.

A polgármesteri tisztségre Birinyi János, Dudás Ferenc, Kása Márton, Kovács István, Kovács Katalin, Miklósi Ádám és Tóth László pályázik, valamennyien függetlenek.

A településen 1235-en jogosultak szavazni.

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert tavaly decemberben elhunyt Juhász Barnabás polgármester.

Megosztás

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.