2024. május 9.
Sorsod Borsod: így gazdagodnak meg kevesen, sokak kárára

Sorsod Borsod: így gazdagodnak meg kevesen, sokak kárára

Borsod megyében zajlik az élet: Mészáros Lőrinc itt is nagyban gondolkodik, üveg bor helyett egész borászatokat vesz magának. De építettek uniós pénzből lekvárfőző üzemet is, hogy aztán soha ne használják, és olyan vendégházat, melyben soha nem szállt meg senki. Orbán Viktor veje megvilágította Miskolcot is, de az OLAF szerint nem teljes világos az ügy, itt is vádemelési javaslatot kért.

Pórul járt lakók

Lakókkal együtt adott el a miskolci vagyonkezelő cége egy önkormányzati tulajdonú ingatlant az egyik fideszes önkormányzati képviselő, Nánási-Kocsis Norbert volt cégének. Az Invesco Kft. 2015-ig állt a képviselő tulajdonában, majd a városatya 82 éves édesanyja tulajdonába került. Az ingatlanfogalmazással foglalkozó cég új tulajdonosa most a lakásokban gyermekükkel és unokáikkal élő kisnyugdíjasokat igyekszik távozásra bírni. Nánási-Kocsis azt állítja, hogy „édesanyja önállóan intézi a dolgait”, de a lakók elmondása szerint a képviselő is hívta őket telefonon az ügyben.

Az Invesco Kft áron alul jutott az ingatlanhoz. Lakatlanul ugyanis 21 millió, lakottan pedig 10,5 millió forintra értékelték. Így sikerült 10 milliót spórolniuk a vevőknek. Az eladásról a városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság határozott, melynek Nánási-Kocsis a tagja. Az ingatlan egyébként nagyon jó helyen fekszik: a Búza téri piac és a buszpályaudvar közelében. A lakók úgy írták alá a szerződést, hogy azt gondolták ugyanolyan jogaik vannak, amilyenek az önkormányzattal szemben is voltak, de néhány hónappal később az Invesco felmondta a szerződést.

Nánási-Kocsis édesanyja közben felszólította a lakókat, hogy hagyják el a házat, illetve tájékoztatta őket, hogy a kötbért rájuk terheli. A bérleti díjak is emelkedtek, míg korábban 14 ezer forintért bérelték itt a lakásokat, az Invesco Kft. 50-70 ezer forintot kér tőlük.

A lakók jogi képviseletét ellátó ügyvéd, Gergényi Szabolcs szerint az önkormányzat szabálytalanul szüntette meg a lakókkal kötött bérleti szerződéseket, ráadásul törvényi kötelezettségeinek sem tett eleget, mert sem cserelakást, sem pénzbeli térítést nem kínált nekik.

Uniós pénzből épült lekvárfőző üzem, de nem használják

Milliókat sikkaszthatott el uniós pályázaton egy erdőhorváti cég. A 600 fős faluban 2011-ben három vállalkozást alapítottak uniós támogatással. Megépült egy lekvárfőző üzem, ami a helyiek szerint nem üzemelt soha. Szintén uniós forrásból épült az a vendégház, mely állapota alapján soha nem látott vendéget. Az üzemek 2013-ban a kivitelező cég tulajdonába kerültek, ami utána csődeljárással megszüntette őket, de a cégek papíron a mai napig működnek.

Az ügyben a Jobbik tett feljelentést. A párt szerint papíron mindhárom cég működik. Tevékenységüket időközben üzleti tanácsadásra változtatták. A céghálózattal kapcsolatban az ellenzéki párt az Európai Unió Csalásügyi Hivatalához, az OLAF-hoz fordult.

Miskolc, Tiborcz, Elios

Miskolcon is a miniszterelnök vejének volt cége végezte a közvilágítás korszerűsítését. 2400 lámpatestet cserélt ki egy konzorcium tagjaként az Elios, az unió 450 millió forintot költött a projektre két éve. Sokan azonban panaszkodnak a városban a lámpák minőségére.

Az atlatszo.hu közadatigénylésére a Miskolci önkormányzat is kiadta azt az OLAF levelet, amit a miskolci polgármester 2017 októberében kapott meg. Az iratokból kiderül, hogy Miskolc a költség-haszon-elemzésben 100 ezer óra lámpa-élettartammal számolt, pedig a pályázathoz és az Elios ajánlatához később becsatolt műszaki leírás szerint a lámpák várható élettartama csak 60-80 ezer óra volt. Viszont az eszközöket gyártó cég (a Hofeka Kft.) olyan nyilatkozatot adott ki, melynek értelmében a lámpák élettartama 100 ezer óra, és így a miskolci projekt is jogosulttá válhatott az EU-s támogatásra.

Miskolc 451,3 millió forint támogatást kapott közvilágítás korszerűsítésére, melynek 85 százalékát, 383,6 millió forintot az Európai Unió fizetett. 2014. október 8-án nyújtotta be a pályázatát Miskolc és 2015. január 30-án írta alá az önkormányzat a támogatási szerződést.

2015. május 29-én nyílt közbeszerzést írt ki az önkormányzat, melyre két ajánlat érkezett: Miskolc Közvilágítás 2015 Konzorcium (Elios Zrt. és a SAG Hungária Kft.) és a Mezei-Vill Kft. Ahogy Gyálon, úgy itt is érvénytelennek nyilvánították a Mezei-Vill Kft. olcsóbb ajánlatát, így az Elios-SAG páros nyerte a tendert.

Az OLAF hivatalának levelét 2018. január 22-én kapta meg a miskolci önkormányzat, amelyben arról tájékoztatták a polgármestert, hogy vádemelési javaslatot küldtek a magyar ügyészségnek.

Mészáros Lőrinc nem aprózza el

Mit ér a Balaton jó bor nélkül? Tehette fel a kérdést magának 2017 nyarán Mészáros Lőrinc. Így történhetett, hogy miután Orbán Viktor jó barátja számos érdekeltséghez jutott a „magyar tenger” körül, vett magának néhány borászatot a tokaji borvidéken is.

Megvásárolta a bodrogkeresztúri Dereszla Sparkling Kft.-t, majd Mészáros Lőrinc cége, a felcsúti Búzakalász 66 Kft. lett a tulajdonos másik két borászatban, a Henye és a Tokaj-Major Kft.-kben is, illetve a Búzakalász 66 Kft. megvette a bodrogkeresztúri Dereszla Bortermelő Kft.-t.

Megosztás

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.