2024. május 9.

Szél: a jelenlegi kormány a versenyképesség zálogának az alacsony béreket tekinti

Az LMP új adórendszerével az ország 90 százalékának helyzetén javítana, valamint segítenék a társadalom peremére szorultakat visszakerülni a többségi társadalomba. A párt nem engedné, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni a környezeti szempontokat és az emberek egészséges környezethez való jogát.

Az LMP az eddigi kormányokkal ellentétben nem kiszolgálni akarja a sikeres nyugati államokat, hanem közéjük akar tartozni - jelentette ki keddi budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt, aki elmondta: ehhez fel kell számolni a bérválságot, amelyet öt lépésben hajtana végre az ellenzéki párt.

A javaslatok között van egy erős, megtartó szociális rendszer kialakítása, amely segítené a társadalom peremére kerülőket visszakerülni a többségi társadalomba. Az LMP új adórendszere az ország 90 százalékának helyzetén javítana - folytatta Szél Bernadett, hangsúlyozva azt is: a közszolgálatot egy 300 milliárd forintos bérkompenzációs csomaggal, valamint szolgálati lakások biztosításával tennék vonzóvá – írta az MTI.

Az LMP egy új munka törvénykönyvében garantálná a munkavállalók jogait, és a kis- valamint közepes vállalkozásokat helyeznék előtérbe. Ahogy fogalmazott: legyen a sarki pék a stratégiai partner. Szél Bernadett hangsúlyozta: az oktatást is megerősítené, mert jó munkahelyhez jó végzettség kell.

Szél Bernadett a jelenlegi bérválságért az eddigi összes kormány felelősségét felvetette, de kijelentette: a legnagyobb bűnt Orbán Viktor követte el, hiszen az elmúlt nyolc évben a versenyképesség zálogának az alacsony béreket tekintette, ezzel szerinte tartós bérválságra rendezkedett be.    

A politikus kérdésre beszámolt arról, hogy zajlanak tárgyalások esetleges visszalépésekről, többek között Budapest 1. számú választókerületében is. A társelnök itt az LMP jelöltjét, Csárdi Antalt nevezte a legintegratívabb jelöltnek, hozzátéve: alapvetően jobboldali körzetet jelöltek ki a kerület meghatározásával.

Megismételte: azt tartaná szerencsésnek, ha a választókerületek több mint felében egyetlen ellenzéki jelölt lenne, erre azonban a jobb- és a baloldal is nemet mondott. Hozzátette ugyanakkor: az LMP továbbra is kész tárgyalni a teljes ellenzéki koordinációról. Pártja már két jelöltet is visszaléptetett, mindkét irányba tett egyoldalú gesztust, amelyet sem az MSZP, sem a Jobbik nem viszonzott, ezek a pártok még egy jelöltjüket sem léptették vissza - emlékeztetett. Megemlítette: saját választókerületében, Budakeszi és Budaörsön aktívan kampányol ellene a Jobbik indulója, holott szerinte el tudná hozni ezt a körzetet.

Schmuck Erzsébet LMP-s országgyűlési képviselő hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta: a Fidesz politikája a rövid távú gazdasági érdekeket szolgálja, és eközben figyelmen kívül hagyja például az emberek egészséges környezethez való jogát. Az LMP ezen változtatva, kormányra kerülése esetén visszaállítaná az önálló környezetvédelmi minisztériumot, megerősítenék a környezetvédelmi hatóság jogköreit, és javítanák a nemzeti parkok működési feltételeit – sorolta.

Schmuck Erzsébet kitért arra is, hogy pártja partnerséget ajánl a környezet- és természetvédő civil szervezeteknek, emellett erősítenék a települések zöldfelületeinek, fáinak védelmét, és eltörölnék azt a lehetőséget, hogy a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásoknál figyelmen kívül lehessen hagyni a környezeti szempontokat.

Megosztás

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.