2026. január 14.

Drón segíti ezentúl a szikszói rendőrök munkáját

Az eszköz arc- és rendszámfelismerő képességével megelőzésre és bűnüldözésre is szolgál, gyorsasága pedig jól jön a helyszínelésnél és a nyomrögzítésnél is.

Szikszó önkormányzata egy 1,2 millió forint értékű, magas technológiájú drónnal segíti a helyi rendőrök munkáját. A berendezés használatba adása március 8-án történt ünnepélyes keretek között.

Füzesséri József, Szikszó polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy az elmúlt években rendkívül jó kapcsolatot alakítottak a rendőrséggel és a jövőben is azon dolgoznak, hogy segítsék a településen dolgozó rendőrök munkáját. Szikszó  a drón  beszerzésével példát kíván mutatni más önkormányzatok számára is.

Az eszköz a megelőzésre és bűnüldözésre is szolgál, hiszen arc- és rendszám-felismerése lehetővé teszi, hogy elriassza azokat, akik nem jó szándékkal érkeznek a városba. Az eszköz gyorsasága a helyszínelésnél és a nyomrögzítésnél is kiváló – írta a royalmagazin.hu.

Az eseményen jelen volt dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány és dr. Antal István r. ezredes az Encsi Rendőrkapitányság vezetője is.

A megyei rendőrfőkapitány elmondta: a rendőrségnek vannak már tapasztalatai a drónhasználattal. Nagy segítséget nyújt a tömegrendezvények biztosításában, eltűnt személyek keresésében, vagy nagy területre kiterjedő terepszemlénél.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.