2024. október 10.
Rekord összegű adomány a kevésbé látható hősöknek

Rekord összegű adomány a kevésbé látható hősöknek

CSR stratégiája egyik pilléreként a BioTechUSA-cégcsoport kiemelt törekvése felkarolni azokat a karitatív kezdeményezéseket is, akik kevésbé láthatóak.

Több mint 6 millió forint készpénzadományt adtak át a BioTechUSA Ultrabalaton Charity ünnepélyes díjátadóján. A futóktól összesen 1 159 000 forint gyűlt össze, melyet a BioTechUSA 5 000 000 forinttal egészített ki társadalmi felelősségvállalási programja részeként. Az így összegyűlt összeget a három legtöbb közönségszavazatot elért alapítvány között osztották szét.

 

 

Folyamatosan keresik az értékteremtési lehetőségeket
Felelős vállalatként a BioTechUSA egyre nagyobb figyelmet fordít arra, hogy visszaadjon a közösség számára. A több mint 20 éves márka adományozási stratégiáját alapvetően három fő irányelv vezérli. Kiemelten ügyelnek arra, hogy jó szomszédként támogassák azokat a közösségeket, amelyek otthont adnak irodájuknak és gyáruknak. Ennek tükrében törekednek a jó együttműködésre a III. kerület Óbuda-Békásmegyer és Szada Önkormányzatával. Kizárólagos magyar tulajdonban lévő vállalatként feladatuknak tekintik segíteni a koronavírus járvány miatt leterhelt magyar egészségügyet és a frontvonalban harcoló orvosokat, ápolókat immunvédelmük és egészségük megőrzésében. Nem utolsósorban fontos számukra, hogy termék- és készpénzadományokkal támogassák a rászorulókat, legyen az szervezet vagy egyéni karitatív cél, ahol a stratégia része az is, hogy igyekeznek minél jobban bevonni a közösséget és a sport erejével is gyűjtenek adományt.

 

Céljuk felkarolni azokat is, akik kevésbé láthatóak
A rászorulók támogatásának keretében a BioTechUSA számára az is fontos, hogy a nagyobb alapítványok mellett olyan karitatív kezdeményezéseket, szervezeket is támogasson, akiknek egyébként nehéz teret találni a segítségkéréshez és adományokhoz jutni. Ennek egyik platformja az immár harmadik éve megrendezett BioTechUSA Ultrabalaton Charity nevű integrált adománygyűjtő akció is, ahol a közösség javasol karitatív célokat és szavazataikkal ők is döntenek arról, hogy kik részesüljenek támogatásban. A jótékony kezdeményezés során arra buzdítják a futóversenyen résztvevőket, hogy a verseny végeztével ne kérjék vissza az időmérő chip letéti díját vagy tetszőleges összeggel támogassák az általuk javasolt és fontosnak tartott társadalmi ügyeket. Az így összegyűlt összeget a BioTechUSA kiegészíti, és az Ultrabalatonnal közösen felajánlja az első három legtöbb közönségszavazatot elért nemes cél számára. Idén is hatalmas volt az érdeklődés a kampány iránt, a közösség 2500 kommentben javasolt célokat, majd az abból kiválasztott 10 célra két hét alatt 20 ezer szavazat érkezett.

 

Évről-évre nő az adomány
A BioTechUSA az Ultrabalaton csapatával már 2016 óta működik együtt, azóta a Balatonman versenyek hivatalos frissítő partnere és 2019-ben hívták életre a BioTechUSA Ultrabalaton Charity-t. Az idei év különleges volt mindkét cég számára, hiszen erőiket egyesítve rekord összegű adományt gyűjtöttek össze és a hagyományokhoz híven idén is három olyan szervezetet – Egy a világunk Alapítvány, Pici Reménysugár Alapítvány és K.I.T.T.I Alapítvány – tudtak támogatni, akiknek ez óriási segítséget jelent.

„Számunkra a 'The Feeling of Success' nemcsak egy szlogen, hanem komoly felelősséget is jelent, őszintén hisszük, hogy akkor vagyunk a legsikeresebbek, ha minél többet tudunk visszaadni a közösség számára. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gazdasági sikereinket érzelmileg is megéljük és nagyon jó érzés, hogy nemcsak gazdaságilag, hanem érzelmileg is fontos dolgokra is tudunk költeni” - mondta el a jótékonysági akció sikere kapcsán Lévai Bálint, a BioTechUSA ügyvezető igazgatója.

 

A díjátadóról a videó ITT tekinthető meg.

 

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.