2024. december 3.
16 ezer magnókazetta kellett a Queen musicaljéhez

16 ezer magnókazetta kellett a Queen musicaljéhez

17 ország és 16 millió néző után Budapesten a QUEEN világhírű musicalje! A világon elsőként új rendezésben és koreográfiával, egyedülálló látványvilággal, magyar nyelven, angol feliratozással látható a BOK Csarnokban.

A musicaltörténelem legnagyobb sikerei, a 10 leghosszabb ideig játszott musical között tartják számon a 2002-ben, Londonban bemutatott, Queen dalokból készült We Will Rock You musicalt. Az előadást 6 kontinensen, eddig 17 országban, több mint 16 millió néző fogadta tomboló ovációval. Londonban, a Dominion Színházban rekord ideig, 12 éven át játszott, 4600 előadáson 6,5 millió néző látta a musicalt, amely többek között az Olivier-díj közönségdíjasa volt.

 

Simon Edit producer az előadás rendezésére Cornelius Baltus-t kérte fel, aki a Vámpírok bálja és a Sakk musicalek rendezőjeként vált ismertté Magyarországon. A díszlet- és jelmeztervező Kentaur csapatával, Bajkov Valentin videó-animátorral és Madarász János Madár világítástervezővel dolgozott a musical színpadra állításán. A produkció zenekara Madarász Gábor Madi irányításával készült a Queen slágerek autentikus megszólaltatására. A darab művészeti vezetője Póka Balázs, koreográfusa Túri Lajos Péter volt.

 

A Queen slágerei köré álmodott futurisztikus vígjáték szövegkönyvét Ben Elton jegyzi. Az előadásban olyan jól ismert Queen klasszikusok hangzanak el, mint a Radio Ga Ga, a Somebody to Love, a Bohemian Rhapsody, az Under Pressure, a Who Wants to Live Forever, a We are the Champion és persze a musical címadó dala, a We Will Rock You.

 

A történet a távoli jövőben, a XXIV. század elején, az iPlanet nevű bolygón játszódik, amelyet egykor Földnek hívtak. A globalizáció mindent behálóz. Az egész világot a GaGa konszern, a Globalsoft uralja, élén a kegyetlen Killer Queennel és segítőjével, a titkosrendőrség vezetőjével, Khashoggi parancsnokkal. Ez egy látszólag boldog, biztonságos GaGa világ, ahol a fiatalok ugyanazokat a filmeket nézik, ugyanolyan ruhákat hordanak, ugyanazokat a komputer generált-zenéket hallgatják, és ugyanazt gondolják. Ez egy agymosott világ. A valódi élőzene kihalt, a hangszereket betiltották. Fiatalok egy csoportja fellázad a műanyag világ ellen, ők olyan egyéniségek, akik a gondolat szabadságát és az igazi hangszerekkel játszott élő rockzenét akarják visszahozni. Az ellenállóknak kemény harcot kell vívniuk a kegyetlen hatalommal, míg megtalálják a „bajnokok hangszerét”, a felszabadító, szent elektromos gitárt...

 

A musical karakterei napjaink népszerű hazai és nemzetközi sztárjainak reinkarnációi. A darab szereplői olyan rock és pop legendák neveit viselik, mint például Britney Spears, Ozzy Osbourne, Lady Gaga, Tina Turner, Madonna, Cindy Lauper, Pink, AC/DC, Mick Jagger, Presser Pici, Bródy Tini, Bono és Buddy Holly.

 

A musical budapesti bemutatójára – a nyugati színházakban már bevált – több fordulós, nyílt szereplőválogatáson választották ki a legalkalmasabb szereplőket. Főbb szerepekben többek közt Sári Éva, Veres Mónika Nika, Egyházi Géza, Scheich Dávid, Török Anna, Siklósi Balázs, Szemenyei János és Stéphanie Schlesser látható.

 

A budapesti előadáshoz az alkotói teamnek rendkívüli tehetségű csapatot sikerült kiválogatnia, az előadás bombaként robbant a november 24-én tartott budapesti bemutatón.Miklós Tibor dalszövegei és Várkonyi Zoltán magyar fordítása hűen követik Freddie Mercury és a Queen, valamint Ben Elton különleges világát és a darab humorát. A távoli, de akár a közeljövőben is játszódó musical, egy futurisztikus vígjáték, amelyhez Kentaur jelmezei és díszletei különleges vizuális keretet adnak.

 

Az előadás gigantikus díszletéhez 16 ezer magnókazetta gyűjtésébe kezdett a produkció, a monumentális emlékfal a díszletbe épülve látható az előadások helyszínén. A magnókazettákat stílusosan – a történet egyik fiktív helyszínén – a budapesti Hard Rock Caféban adhatták le nézők.

 

A PS Produkciót 2006-ban Póka Balázs operaénekes és Simon Edit producer a legendás Rock Színház egyik alapítója hozta létre azzal a céllal, hogy meghonosítsa Magyarországon a nyugati országokban már bevált és sikeresen működő, üzleti alapon magántőke és szponzorációs támogatások bevonásával megvalósított, kompromisszumoktól mentes, komoly művészeti értéket felvonultató, világszínvonalú musicaljátszást, és elérhetővé tegye a magyar közönség számára a minőségi zenés színházat. Közös elhatározásuk volt 2004-ben, hogy bemutassák Budapesten a kiemelkedően magas - közel 280 milliós – költségvetésű, Oscar-díjas Roman Polanski nevével fémjelzett musicalt, a Vámpírok bálját (www.vampirokbalja.com), amely idén ünnepelte a magyar bemutató 10 éves jubileumát. 2010-ben, második produkcióként szintén nagy sikerrel mutatta be a PS Produkció, az ABBA együttes szerzőpárosának Benny Andersson és Björn Ulvaeus, valamint a szintén Oscar-díjas szövegíró Tim Rice, SAKK című musicaljét. Majd következett a legendás WE WILL ROCK YOU musical, amelynek további előadásai lesznek 2018. március 10-11-én és május 26-27-én.

 

Megosztás

Liszt Ünnep a Müpában is

Hello Kultúra

Liszt Ünnep a Müpában is

  • 2024.09.30

Liszt Szent Erzsébet legendája a Nemzeti Filharmonikusok előadásában, az oratórium címszerepét egy kiváló svájci drámai szoprán énekli.