2024. április 19.
A nyár legváltozatosabb partisorozatát ígéri a Balaton Sound

A nyár legváltozatosabb partisorozatát ígéri a Balaton Sound

Az elektronikus zenei műfajok széles skáláját vonultatja fel idén a Balaton Sound, amely június 28-tól július 1-ig tart majd, Zamárdiban.

A szervezők több tucat nemzetközi nevet jelentettek be, köztük hatalmas világsztárokat, igazi műfaji különlegességeket, zenei újdonságokat. 

„A tavalyi visszatéréssel lezártuk a rossz emlékű covid korszakot, és örültünk, hogy végre újra együtt lehetünk. 2023-ban azonban egy új időszámítás kezdődik a Balaton Sound életében. Ez látszik a mostanáig napvilágot látott zenei kínálatban, de tapasztalható lesz majd helyszínekben, valamint a napközbeni programok felhozatalában is” – mondta Filutás Anna, a Balaton Sound projektvezetője.

A Sound mostani bejelentésével jól látható a szervezők törekvése, hogy az EDM sztárok mellett igyekeznek megtölteni a teret az underground szcéna, a hömpölygő techno és az elektronikus zene számos egyéb műfajának legjobbjaival, ezáltal biztosítva a fesztivál sokszínű és izgalmas programját, minden irányzatból a lehető legnagyobb és legkomolyabb fellépőket felsorakoztatva.

A Nagyszínpon továbbra is javarészt EDM sztárok váltják majd egymást. A korábban már bejelentett nevek, mint például Armin Van Buuren, Dimitri Vegas & Like Mike, Don Diablo, Hardwell vagy KSHMR mellé most újabb fellépők érkeztek, Blasterjaxx és Regard mellett jön a világ egyik éllovasa, Tiësto, aki évtizedek óta biztos helyet foglal el a világ top dj-inek élvonalában. Vele immár teljes a nagyszínpad headlinereinek listája. De a most bejelentett nevek között van  is. A színpad hivatalos Afterparty sávjába pedig Joel Corry mellé csatlakozott már Alle Farben és Riton is.

Az alternatív elektronikus zene rajongóinak kedvezve is egy nagyot merít idén a Balaton Sound. A fesztiválon belül, a B my Lake nevével fémjelzett színpadokra már majdnem teljes a lista:  a világ legjobb női DJ-jének választott Charlotte de Witte ésférje, Enrico Sangiuliano is itt lép majd fel. Jön az immár klasszikus szupersztár Carl Cox és az olasz sztár DJ, Joseph Capriati, de itt lesz a kijevi DJ páros, az Artbat, vagy a DJ Mag Top 100 listán szintén jegyzett Adam Beyer is. Élő show-val érkezik többek között Gioli & Assia, Tinlicker és Satori is.

Új színpaddal is színesedik a Sound idei kínálata, a Dreher Színpadon ikonikus party brandek váltják majd egymást naponta, a nagyszínpados programok végeztével. Itt mutatkozik majd be a house és tech house műfajokra specializálódott Claptone Masquerade partisorozata, élen természetesen az arany maszk mögé bújó DJ-vel.

A nagyszínpados Armin Van Buuren fellépése után az új helyszínen a Rave Culture mutatkozik be. Ez a brand azzal a céllal született, hogy új szintre emeljék az elektornikus ütemű bulik élményét. Itt lép fel a W&W, akik a trance vonalán indulva a big room house és az EDM egyéb műfajai felé vezényelnek. De ide várják majd a szintén a világ élvonalában számon tartott Will Sparksot is. Ugyanez a helyszín fogadja be a nagy népszerűségnek örvendő holland Q-Dance csapatát, akik az elektronikus zene keményebb stílusaira, főleg a Hardstyle-ra, a Hardcore-ra és a Hard Trance-re összpontosítanak, olyan nevekkel most, mint a Sub Zero Project, RAN-D, Sefa vagy Sound Rush – hogy csak néhányat említsünk. A tört ritmusok éjszakáját hozza majd el a Next Level a Soundra, mások mellett olyan fellépőkkel, mit Tchami vagy a sokak által várt Matroda.

„A Sound nemzetközi hírnevét jól mutatja, hogy idén a DJ MAG Top 100 listájáról közel 20 világsztár mondott igent a felkérésünkre” – zárta a bejelentést Filutás Anna.

 

Az eddig bejelentett nevek teljes listája:

A nagyszínpadosok névsorban: Armin Van Buuren, Blasterjaxx, Dimitri Vegas & Like Mike, Don Diablo, Goodboys, Hardwell, Justus, KSHMR, Kungs, Ofenbach, Regard, Tiësto, Vini Vici, Yves V.

A nagyszínpad afterpartysai: Alle Farben, Joel Corry, Riton

A BmyLake helyszínek underground szupersztárjai: Adam Beyer, Agents of Time, Amémé, Anfisa Letyago, Anna, Argy, Artbat, Carl Cox, Charlie Sparks b2b Parfait, Charlotte de Witte, Cera Khin, Clara Cuvé, Coeus, Dubfire, Enrico Sangiuliano, Fred Lenix, Gioli & Assia Live, Indira Paganotto, Joris Voorn, Joseph Capriati, Layla Benitez, Pan-Pot, Parfait, Philipp Straub, Sam Paganini, Satori Live, Sebastian Leger, Tinlicker Live.

Jön a Masquerade, azaz Claptone, Ferreck Dawn valamint meglepetés vendégeik. Bemutatkozik a Rave Culture: Axmo, Dubvision, Olly James, W&W, Will Sparks. Itt lesz a Q-Dance csapata: RAN-D, Rebellion, Sefa, Sound Rush, Sub Zero Project, TNT, Villain. És a Soundra érkezik majd a Next Level: Dimension Dj set, Matroda, Sullivan King és Tchami.

Megosztás

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

Hello Mozaik

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

  • 2023.09.21

Az ősz beköszöntével az idénygyümölcsök és -zöldségek széles és színes kínálata egyre szűkül és hajlamossá válhatunk a vitaminokban szegényebb, de nehezebb, zsírosabb ételek fogyasztására. Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb napfény ér bennünket, a levegő lehűlése és a fokozott őszi stresszterhelés pedig sajnos magával hozza a náthaszezont.  

 

Íme a 2023-as év őszi trendszínei

Hello Mozaik

Íme a 2023-as év őszi trendszínei

  • 2023.08.29

Útmutatónkban összegyűjtöttük az őszi-téli kuckózós időszak szín trendjeit, amelyek a legnagyobb divatházak kifutóin már megmutatták magukat, és tippeket adunk, hogy ezeket hogyan érdemes kombinálni.