2023. február 3.
Megjelent az év életmód könyve

Megjelent az év életmód könyve

Legújabb könyvében Tomán Szabina olyan történeteket gyűjtött össze, amiket eddig még nem osztott meg a nyilvánossággal. A szerző mesél arról az útról is, ami a sikeréig vezetett.

Tomán Szabina november végén megjelető életmód könyve igazi kuriózum Magyarországon. A siker a mosoly mögött egy 21. századi erős nő története, aki egyszerre üzletasszony, családanya, barát és mentor. Szélsőségektől mentesen építkezik, fejlődik és tanul minden nap. Fontosnak tartja, hogy az élet minden területén kikérje szakértők véleményét.

 

 

Tomán Szabina neve az évek során egybeforrt az egészséges életmóddal, a szépségre való törekvéssel – kívül és belül is. Emberek ezreinek segített már abban, hogy közelebb kerüljenek ahhoz, hogy jól érezzék magukat a testükben. Új könyvében az étkezéssel kapcsolatban is fontos, és talán kevésbé ismert információkat kaphatunk Zalai Noémi dietetikustól, és a tápálékkiegészítőkről, vitaminokról Dr. Csupor Dezsőtől. Természetesen a könyvből nem hiányozhatnak példák, azaz egészséges és könnyen, gyorsan elkészíthető receptek sem, amik bárkinek beleilleszthetőek egy diétába és még finomak is.

Dr. Pónyai Katinkától a bőrápolással és a fiatalság megóvásával kapcsolatban tanulhat az, aki elolvassa a könyvet, a mozgás fontosságáról Decker Anna pilates oktató oszt meg érdekes információkat. Kassai Fibi olyan sminkelési praktikákat árul el, amikből az olvasó is profitálhat.

Üzletről és pénzről, vállalkozásról és a vezetői létről Iglódi Csaba tanácsadóval veszik végig életének fontos fordulópontjait, míg a cápa létről cápa- és mentortársa, Balogh Petya startupper, techguru vall: „Amellett, hogy tudatos üzletasszony, a másik megfigyelésem, hogy alapvetően ő egy nagyon jó ember. Ő már az a generációja a vállalkozóknak – ez a 2.0-ás, 3.0-ás vállalkozó –, aki már nem a „megveszlek kilóra”- típusú mentalitással áll a világhoz, és nem fizetett ellenségnek tekinti az alkalmazottakat. Ő már az a generáció, amihez én is tartozom: jó csapatot akar építeni, fontos neki, hogy a kollégák is szeressék, amit csinálnak, és az is, hogy legyen a cégnek küldetése, pozitív hatása annak, amit csinál.”

A külső szépség egyik legfontosabb összetevője mégiscsak belülről fakad, az egészséges testen túl az egyensúlyban lévő lélek tud minket igazán széppé varázsolni. Persze, ez a vágyott harmónia számos összetevőből áll össze, ehhez minden szerepünkben a helyünkön kell lenni, jól kell teljesítenünk – ami egy cseppet sem egyszerű.

Női szerepekről, anyaságról és üzletasszonyságról, kemény főnökségről és empatikus partnerségről Dr. Almási Kitti pszichológussal beszélget Szabina, és feltűnnek magánéletének fontos szereplői: férje, gyermekei, barátai is. Náray Tamás, Szabina példaképe és barátja így nyilatkozik róla: „Feltűnt, hogy Szabinát nem kell szólogatnom, nem kell energiákat pazarolnom a fegyelmezésére a próbák vagy az előadás alatt, ahogyan a sok vele egykorú lányt bizony gyakran kellett figyelmeztetni a kötelességére, vagy arra, hogy ez nem egy játszótér, ahol kicsit jövünk-megyünk a homokban, hanem egy munka; és neki egy olyan munkahely, ahol a megbízója azzal a feladattal látta el és szerződtette, hogy a színpadon a cégét képviselje. Ezt pedig tisztelettel meg kell köszönni, és méltósággal illik viselkedni. Szabinának ilyesmikről soha nem kellett papolni.”

 

5 érdekesség, amit nem tudtunk Tomán Szabináról, mielőtt a könyvet elolvastuk

„Az anyukám egyedül nevelt hármunkat, én a nővérem kinőtt ruháit, cipőit kaptam meg, de nyilván vágytam új darabokra is, például arra a Mickey egeres fekete-fehér pulcsira, amit aztán később be is szereztem a tatabányai Centrum Áruházból. Egy életre megtanultam: mindenért meg kell dolgoznom, nem én vagyok az, akinek az ölébe hullik minden.”

„Nem szívesen nézegetek fotókat magamról az első lányom születése utáni időszakból, amikor 30 kg súlyfelesleg volt rajtam. Nem voltam barátságban a testemmel, azt vártam egy-egy ruhadarabtól, hogy elfedjen, takarjon. Amikor ma meglátok valakit egy hasonló, zsákfazonú ruhában, azonnal tudom, hogy a viselője éppen nincs jól sem kívül, sem belül. Életmódváltásom után, miután sikerült lefogynom, megvettem az első fehér farmeremet, mintegy megjutalmazva magam, amiért visszaszereztem az alakomat, amit korábban nem tudtam volna elképzelni magamon. Manapság két szempontot veszek figyelembe: édesanya vagyok és dolgozó nő. Bár vannak különleges darabjaim, de a mindennapokban a kényelmet ötvözöm az eleganciával.”

„Talán elsős lehettem, amikor fellépőt kellett tenni a gáztűzhely elé, hogy felérjem, de már egyedül készítettem a grízes tésztát a családomnak. Imádtam nézni az anyukámat a konyhában. Mindig kipróbált valami új ételt, de sosem recept alapján főzött, hanem érzésből. Ez nálam is így van, ritkán ütök fel egy szakácskönyvet. Viszont az utazásaim során inspirálódom, sok ételt megkóstolok, ezért is lehet, hogy kicsit színesebb az én skálám, mint az övé volt. Bár nem ez az egyetlen különbség közöttünk. Amiben én már más vagyok, az a tudatosság, amivel az alapanyagokat összeválogatom, a kevésbé egészséges összetevőket pedig egészségesre cserélem.”

„Vannak olyan mélypontok az életben, amin át kell magad rágni. Teher alatt nő a pálma – mondják, és ez igaz, még ha akkor nehéz is. Mind az üzleti, mind a magánéletben, ha nagy a nyomás, figyeld csak meg, hogy szuper erőket tudsz mozgósítani. Én azt szoktam csinálni, hogy végiggondolom, mi a legrosszabb dolog, ami történhet. Ez rengeteget segít. Fontos megtalálni azt, ahogy a legkönnyebben jövünk ki egy nehéz helyzetből. Ezt a munkát nem tudjuk megúszni. Én végigcsináltam ezt a válásomnál, és a gazdasági recesszióban is.”

„Anyukám nem mondta, hogy üzletasszony lennék, vagy annak kellene lennem. Azt manapság sokszor hallom, hogy másmilyen kép jön le rólam a tévéből, rácsodálkoznak, hogy milyen nyitott és közvetlen ember vagyok. Szerintem ez a természetes: ha valamilyen üzleti lehetőséggel keresnek meg, akkor lehet, hogy egy kicsit kimértebb vagy szigorúbb vagyok, és talán maximalistának is tűnök abban a székben. De nem szeretném a férfias vezető képét mutatni, ahogyan azokat a bélyegeket sem kérem, amiket rám ragasztottak. Üzlettel foglalkozom, történetesen nőként. De attól én még érzékeny ember vagyok, tele álmokkal és energiával. Családanya két csodálatos gyerekkel és a férjemmel, aki a szerelmem és a társam is egyszerre.”

Megosztás

Így választunk bőrápolási termékeket

Hello Mozaik

Így választunk bőrápolási termékeket

  • 2023.01.20

Fontos a fenntarthatóság, a növényi összetevők és a természetes alapanyagok használata – derült ki a Herbiovit közel 500 fős felméréséből, amelyet a hazai bőrápolási termékek vásárlási szokásairól készítettek.

Tisztítsd télen is zöld smoothie-kkal a tested és a lelked - 3+1 ok, hogy miért fogyassz zöld turmixot minden reggel

Hello Mozaik

Tisztítsd télen is zöld smoothie-kkal a tested és a lelked - 3+1 ok, hogy miért fogyassz zöld turmixot minden reggel

  • 2022.12.21

Ebben a hideg időszakban többen tapasztalhatják a szorongás vagy a depresszió jeleit. Ezeket a problémákat legtöbben vényköteles gyógyszerekkel, terápiával vagy a kettő kombinációjával orvosolják. Azonban érdemes a természetes gyógymódokat is figyelembe venni, ilyen például a zöldségekkel dúsított smoothie, ami azon túl, hogy tisztít, méregtelenít, még a mentális egészséget és a fókuszt is javítja, az elkészítéséhez pedig csak egy turmixra van szükségünk. Íme 3+1 ok, hogy miért érdemes minden reggelt zöld turmixszal indítani - szakértő tippjeivel.