2024. december 3.
Nem csak a gyémánt bányászata mögött rejlenek sötét üzelmek

Nem csak a gyémánt bányászata mögött rejlenek sötét üzelmek

Korábban a btl.hu számolt be róla elsőként, hogy rendőrségi vizsgálat indult az ismert gyémántkereskedő, Lebovits Roni és ügyvédje, Lupovici Jack King ellen. Most úgy fest, hogy helytállóak lehettek az információik.

A Business & Life Hír-és Cikkügynökség értesülései szerint ezzel összefüggésben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei a Terrorelhárítási Központ munkatársainak és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda rendőreinek segítségével nagyszabású, több budapesti és Pest megyei helyszínt érintő akcióban kutatásokat és elfogásokat tartottak. Ennek keretében a megalapozott gyanút alátámasztó bizonyítékokat, okiratokat, informatikai eszközöket, valamint vagyontárgyakat és kábítószert foglaltak le. Az ugyeszseg.hu beszámolója szerint a nyomozók öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként, hármukat őrizetbe is vették.

 

Információink szerint a bűnszövetkezet arra is készült, hogy a sértett által tucatnyi, így főképp Németországban, Ausztriában, Svájcban és Lengyelországban sikeresen forgalmazott termékekhez megtévesztően hasonló márkanevű termékkel rukkoljanak elő, amely kicsalt és ellopott dokumentumok felhasználásával készült, és amelyhez Páczelt Mihályt, a céggel korábban kapcsolatban lévő vállalkozót és Podámer Ákost, Lupovici közeli barátját vonták be.  Az elmúlt években az említett üzleti körrel kapcsolatban álló egyes külföldi állampolgárok is számos alkalommal próbálták megzsarolni a sértettet külföldön, visszaélve a közösségi média és a sajtó nyilvánosságával.  Néhány hónapja és az elmúlt hetekben is összehangolt akciót indítottak ellene egyes osztrák lapokban és a közösségi médiában, és további akciókat terveznek a németországi médiában is.

 

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség megalapozott gyanúja szerint a negyvenhárom éves budapesti ügyvéd még 2014-ben kapott ügyvédi megbízást a feltaláló üzletember sértettől. Az ügyvéd például elhitette ügyfelével, hogy házkutatást fognak nála tartani, majd elkért tőle több adathordozót, amelyek üzleti és személyes titkokat tartalmaztak. Miután nem következett be az ügyvéd által kitalált házkutatás, az adathordozókat nem adta vissza, hanem megtévesztve ügyfelét, egy társával hamisan azt állította, hogy azokat a sértett védelme érdekében a Dunába dobták.

 

Ezt követően ügyvéd az üzletember költségén és csak részben a tudtával létrehozott több gazdasági társaságot, ahova a saját bizalmi embereit helyezte el, és a cégek közötti pénzmozgások felhasználásával több, mint százezer eurót tulajdonított el a sértettől. Amikor az ügyfél 2017-ben felmondta a megbízást, az ügyvéd – több társával együtt – megzsarolta a sértettet, és a rákövetkező évben több százmillió forintnyi vagyont, gyémántokat, készpénzt és ingatlant szerzett meg tőle élet elleni fenyegetéssel.

 

A gyanúsítottakkal kapcsolatos esetleges további kényszerintézkedéseket érintő ügyészi döntések meghozatala folyamatban van.

Cikkünket frissítjük... 

Megosztás

Kié a felelősség? Így látjuk a társadalmi ügyeket

Hello Ország

Kié a felelősség? Így látjuk a társadalmi ügyeket

  • 2024.09.26

Fenntarthatóság, gyermekvédelem, esélyegyenlőség – és még hosszan folytathatnánk a társadalmilag fontos ügyek listáját. Abban egyetért a közvélemény, hogy ezekkel a témákkal foglalkozni kell, de a felelősségvállalás szintjeiről és szereplőiről már eltérően gondolkozunk. A CHERRISK friss kutatása a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos véleményeket vizsgálta, és érdekes eredményeket hozott.