2024. december 3.
Az Uber berúgta az egészségügy ajtaját is

Az Uber berúgta az egészségügy ajtaját is

Az Uber közösségi utazásmegosztó cég olyan szolgáltatást fejlesztett ki, amely lehetővé teszi az orvosok számára, hogy fuvart szervezzenek a betegeiknek.

Már száz amerikai kórház és orvosi rendelő teszteli július óta az új Uber Helath szolgáltatást, ami lehetővé teszi az egészségügyben dolgozók számára, hogy Uberrel fuvarozzák magukhoz a betegeket. A kocsit a páciens házához is elküldhetik, ráadásul harminc nappal előre is lefoglalhatják a fuvart.

 

A kórház fizet

A páciensnek nem kell letöltenie az Uber applikációt, sőt, az sem jelent problémát, ha nincs működő okostelefonja. Egy kinyomtatott lapot kap, amire az orvos ráírja az érkező autó színét, típusát és rendszámát. Ha mégis lenne Uber a mobilján, akkor figyelemmel követheti az autó útját, de a megérkezés után nem neki, hanem a kórháznak számlázzák ki a fuvart. Az Uber-sofőr egy hasonló dokumentumot kap a páciensről, ami a beteg nevét és telefonszámát tartalmazza – írja a The Atlantic.

 

150 milliárd folyik el

De miért is olyan nagy találmány egy létező rendszert az egészségügyben alkalmazni? Az Uber több olyan tanulmányra is hivatkozik, melyekből kiderült: a betegek késése miatt elmaradó orvosi beavatkozások vagy megbeszélések évente 150 milliárd dolláros terhet rónak az egészségügyi ellátórendszerre. Évente 3,6 millió amerikai nem jut el vagy sokat késik a megbeszélt időpontjáról a megbízhatatlan közlekedési viszonyok miatt.

 

 

Megosztás

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

Hello Trend

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

  • 2024.06.13

Ahogy beköszönt a nyár, egyre több időt töltünk a szabadban, a hőség pedig megváltoztatja táplálkozási szokásainkat is. A melegben nemcsak hogy más típusú ételekre vágyunk, de a szervezetünk is másképp működik. Fontos tehát, hogy odafigyeljünk arra, mit, hogyan és mennyit eszünk. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb tanácsokat a nyári táplálkozásról, az egészséges életmód legfrissebb trendjeiről és a bikiniszezonra való felkészülésről - a Fitein szakértői tippjeivel.

 

 

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

Hello Trend

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

  • 2024.04.15

A fiatalok és fiatal felnőttek, de az idősebb generáció is egyre inkább az éjszakai élet hagyományos keretein túlra nyit, és a nappali órákban keresik a szórakozás lehetőségeit. Mik a daytime bulik előnyei, miben másabb az éjszakai partiktól és hogyan reagálnak erre a társadalom különböző generációi?