2024. december 3.
Elment korunk leghíresebb fizikusa

Elment korunk leghíresebb fizikusa

Stephen Hawking elméleti fizikust szerda hajnalban, családja körében érte a halál.

A relativitáselméletet és a fekete lyukakat tanulmányozó tudósnál húszas évei elején amiotrófiás laterálszklerózist (ALS), azaz a központi idegrendszert mozgató idegsejtek pusztulásából fakadó izomsorvadást diagnosztizáltak és orvosai csak pár évet jósoltak neki. Ez végül, a világ szerencséjére bő 50 évre módosult.

A tudományos élet rocksztárja

A folyamatosan romló állapotából kifolyólag lassan 30 éve a külvilággal csak hangszintetizátorral kommunikáló Hawking mögött figyelemre méltó tudományos pályafutás állt. A 70-es évek elejétől publikált tanulmányaiban a fekete lyukaknak általánosan a relativitásban elfoglalt helyétől kezdve, az azok között fellépő gravitációs sugárzáson át az univerzum hullámfunkciójáig bezárólag több kérdést is érintett, ám igazán nagy népszerűségre nem ezen művei, hanem a tudományos ismeretterjesztő kiadványai miatt tett szert. Az idő rövid története és A világegyetem dióhéjban című könyveiben úgy tudta elmagyarázni az univerzum működését, hogy az is képes volt megérteni, aki utoljára középiskolában járt be ásítozni fizikaórákra.

 

Sorozatok és Monthy Python

Popkulturális jelentőségét szépen mutatja, hogy a Simpson családtól kezdve az Agymenőkön át a Pink Floydig rengetegen utaltak rá és működésére, továbbá az a pár raklapnyi tudományos ismeretterjesztő tévésorozat is magáért beszél, melyet az elmúlt évtizedek alatt a Spektrum, a Nat Geo és a Discovery Science csatornák készítettek vele.

Éppen ezért búcsúzzunk tőle a tudomány és a popkultúra összefonódásának egyik legszebb példájával, a zene történetének legjobb Monthy Python feldolgozásával, a Stephen Hawking által énekelt Galaxy Songgal. 

Kép: BBC/T.Reyes

Megosztás

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

Hello Tudomány

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

  • 2024.05.6

Az alvásnak elengedhetetlen szerepe van egészségünk és jóllétünk fenntartásában. Ám sajnos sokan figyelmen kívül hagyják ennek fontosságát, és szenvednek a rossz alvási szokások és az alvászavarok által okozott következményektől. Ezek mindennapi teljesítményünket erősen befolyásolják, többek között a gépjárművezetésre is komoly hatással vannak.