2024. december 3.
Itt a napfényre sötétedő kontaktlencse

Itt a napfényre sötétedő kontaktlencse

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet (FDA) jóváhagyta az első fotokróm kontaktlencsék gyártásának tervét.

Már évek óta gyártanak olyan napszemüvegeket, amik az UV-sugárzástól függően sötétednek és világosodnak. A kontaktlencséseknek azonban eddig hunyorogniuk kellett, vagy hordhattak ők is napszemüveget a vakító fény ellen. Az újításnak  köszönhetően viszont ezentúl egy pár kontaktlencsével is védekezhetünk a káros sugárzás és a napfény ellen. Az egyedi adalékkal kiegészített lencsék automatikusan besötétednek, amikor vakító fényt érzékelnek. Ha a normális fényviszonyok visszatérnek és sötétebb lesz, akkor a lencsék újra világossá válnak. „Ez a kontaktlencse az első olyan termék, ami ugyanarra a technológiára épül, mint amit a fényre sötétedő napszemüvegeknél alkalmaznak” - mondta Malvina Eydelman, az FDA egyik igazgatója. A szervezet széleskörű klinikai vizsgálatok után hagyta jóvá az új fejlesztést. A tanulmányban összesen 24 személyt vizsgáltak, akik vezetés közben is hordták a sötétedő kontaktlencséket. Az alanyok napközben és éjjel is tesztelték a lencséket, de a hivatal egyetlen embernél sem észlelt problémákat.

Nem való mindenkinek 

A különböző gyógyszerekhez és orvosi technológiákhoz hasonlóan a fotokróm kontaktlencse sem való mindenkinek. Az FDA ezért arra figyelmeztet, hogy a gyulladásos betegségekre vagy gyakori szemfertőzésekre hajlamosak ne viseljék a lencséket.  További kizáró okot jelentenek bizonyos szembetegségek és a régóta fennálló szemsérülések. Azoknak pedig, akik szemszárazsággal küzdenek, vagy gyakori allergiás reakciókat produkálnak, különösen ellenjavallt a lencse használta, mivel az ő állapotukon még ronthat is. A legtöbb lencséhez hasonlóan a  fotokrómos termékben sem lehet aludni, és a vízben tárolása is szigorúan tilos. A jelenlegi tervek szerint a fotokróm lencséket 2019 első felében dobják piacra.

(via interestingengineering.com)

Megosztás

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

Hello Tudomány

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

  • 2024.05.6

Az alvásnak elengedhetetlen szerepe van egészségünk és jóllétünk fenntartásában. Ám sajnos sokan figyelmen kívül hagyják ennek fontosságát, és szenvednek a rossz alvási szokások és az alvászavarok által okozott következményektől. Ezek mindennapi teljesítményünket erősen befolyásolják, többek között a gépjárművezetésre is komoly hatással vannak.